Mitől gitártábor?
Közösségünknek, a Psallitének többek között az a célja a gitártáborral, hogy a jelentkező fiatalokat megismertessük a keresztény gitáros könnyűzenével, és egyáltalán a gitárjáték rejtelmeivel, szépségeivel.🎸 A táborban mindennap két, kb. 2 órás gitárkurzus lesz, délelőtt és délután, ezeken a résztvevők 8–10 fős csoportokban tanulnak majd. Mindenkit az előzetes gitártudása alapján osztunk be kezdő, haladó, vagy épp tapasztalt csoport(ok)ba, ezzel a módszerrel tudjuk biztosítani minden egyes résztvevő egyéni fejlődését, mivel szeretnénk, hogy mindannyian a saját szintjüknek megfelelően tanulhassanak, senki ne érezze azt, hogy számára túl nagyok az elvárások, vagy éppen unatkozik.🤗
A teljesen kezdő csoportokban az a cél, hogy a tábor utolsó napjára a fiatalok 2–3 akkordos, rövid dalokat tudjanak gitárral kísérni, egyszerű pengetéseket használva.🎵 A haladó csoportokban elsősorban az akkorddíszítéseken és az ún. barrés akkordok helyes lefogásán van a hangsúly, ők a tábor végével új akkordokkal, bonyolultabb pengetésekkel és nem mellékesen új dalokkal a tarsolyukban térnek haza.🎶 A tapasztalt gitárosok csoportjában a bonyolultabb ritmusképletekkel és metrumokkal ismerkednek meg a résztvevők, valamint a gyakorlati fejlesztés mellett ebben a csoportban zeneelméleti kérdésekkel is többet foglalkozunk.🎼 A táborban a Psallite Együttes tapasztalt zenészei, pedagógusai foglalkoznak a résztvevők oktatásával.
De mi fog még történni a táborban?
A gitárkurzusok azonban a tábor idejének csak egy részét teszik ki, ezeken túl szabadidős programokat🎈, kirándulást, csapatépítő játékokat, műhelymunka-foglalkozásokat, kreativitást fejlesztő tevékenységeket is szervezünk.🪁 Szeretnénk, hogy a résztvevőink bővíthessék a kapcsolataikat, lehetőségük nyíljon igaz barátságok kialakítására, és a zenélés mellett más téren is fejlődhessenek.🫂
Mindemellett a lelki programokat sem hanyagoljuk el, hiszen a közösségünk a hétköznapokban is ezáltal fejlődik, növekedik, ezért fontosnak tartjuk továbbadni, hogy mit jelent számunkra kereszténynek lenni.✨ A katolikus lelkiséget képviselve mindennap közös reggeli és esti imádságokat tartunk, a táborunk egyik csúcspontja pedig a szentségimádás, ahol reményeink szerint a résztvevők még személyesebben, közvetlenebbül megtapasztalhatják a jó Isten jelenlétét.😇
A rendezvényünk hagyományosan ünnepi szentmisével zárul augusztus 5-én, amelynek során minden gitárcsoport megmutathatja az újonnan szerzett tudását.🎉 A résztvevőkkel közösen zenélünk a szentmisén, így őket is bevonjuk abba, hogy a tudásukat és képességeiket Isten dicsőítésére is használják.❣️ Ez nyitott alkalom, örömmel várjuk a résztvevők családjait, a környék híveit és minden érdeklődőt a záró szentmisére. Utolsó mozzanatként a résztvevők oklevelet is kapnak majd, így köszönjük meg nekik a befektetett munkájukat, kitartásukat.🤗
Helyszín
A táborunk helyszíne a szelterszfürdői Boldog Özséb Ifjúsági Ház, itt fogjuk elszállásolni a résztvevőinket 6-8 ágyas szobákban.🏡 Kérünk, hogy hálózsákot hozzatok magatokkal! A programok egy része a ház közösségi tereiben kap helyet, a kültéri tevékenységek pedig az udvaron, illetve a környéken lesznek.🌄 A ház a Vargyas-patak völgyében, nyugodt, csendes környezetben fekszik, így ideális a kikapcsolódásra és a közös szórakozásra is.
Étkezés
Minden nap két fogásos meleg ebéd és vacsora vár majd ránk🥗🍝, a reggeliket pedig közösen állítjuk majd össze, ehhez arra kérünk, hogy hozzatok magatokkal 4 reggelihez szükséges hideg élelmiszert (sajt, vaj, felvágottak, zöldség, lekvár, stb.), amit ti magatok is szívesen fogyasztotok.🍅🧀🥓 Ezeket a tábor elején beadjuk a közösbe, és a tábor folyamán ebből szolgálunk majd fel nektek, emellé pedig minden reggel egy különlegesebb fogással és friss kenyérrel is készülünk.🍞🍳
Részvételi díj
A tábor részvételi díja 300 lej. Ennek egy részét (100 lejt) előlegként a jelentkezés után banki utalással kell kifizetni, ezáltal válik majd véglegessé a jelentkezés, a maradék 200 lejt pedig a helyszíni regisztrációnál várjuk.💸
Figyelem! Az előleget nem áll módunkban visszatéríteni!
A helyek száma korlátozott!
További információkért kattints az együttesünk közösségi oldalaira, vagy keress minket e-mailben vagy telefonon! A jelentkezőket természetesen majd e-mailben is tájékoztatjuk.📧
https://www.facebook.com/psalliteband
https://www.instagram.com/psalliteband/
psalliteband@gmail.com
Sok-sok szeretettel várunk!🥰
Szervező
Az együttesünk Csíkszeredában működik, célunk, hogy a zenénk által megismertessük a keresztény értékeket az emberekkel, valamint a közösségünket szolgáljuk.😇 A csapatunk többnyire középiskolás és egyetemista fiatalokból áll, folyamatosan cserélődő generációk viszik tovább a küldetésünket már 1996 óta.🙋 Elsősorban a Szent Kereszt Plébánián végzünk zenei szolgálatot, minden vasárnap este az ifimisén, illetve különböző eseményeken, szentségimádásokon, esküvőkön, keresztelőkön. Ezen kívül még számos más programon is szolgálunk együtt, CSIT-en, FerBit-en, lelkinapokon.🎶 Megadatott az a lehetőség, hogy az utóbbi években jónéhány saját koncertet is szervezhettünk többek között Déván, Csíkszeredában, illetve Gyergyószentmiklóson, a FetöltŐ-n. És mindezek mellett most már hagyománnyá vált a Psallite Gitártábor szervezése, 2023-ban is nagy szeretettel várunk minden lelkes érdeklődőt a 9️⃣. táborukba!